Greensleeves
A szerzői jogi állásfoglalások a Szerzői jogok című fejezetben tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
Ez a rendkívül, mégis közismert dal bájos és zseniális egyszerűséggel találja telibe a Dallamot. Nem mindenkinek adatik ez meg még tapasztalt komponisták között sem. (Egyéni megítélésem szerint erre csakis a “kiválasztottak” képesek.) A dal megszólaltatása azonban különbözik éppúgy a szólótechnikától, mint a folkgitár-stílustól, hiszen klasszikus pengetési technikákkal kell lejátszani. (Az utóbbi linkelt bemutatkozó fejezetben ilyen technikával játszottam fel Mason Williams Classical gas című gitárdarabját.)
Az ok, amiért a dalt mégis ide
szerkesztettem, hogy bár egészen másféle lejátszási technikát igényel, ám a
tanítvány kifejezett kérésére (a Pénzes-féle Gitáriskolán belül nagyjából
középszintig) meg lehet ismerkedni a klasszikus pengetési stílussal is. Nem
létfontosságú ez, ám sokszor hasznos, gondoljunk például a
Metallica - Nothing else matters
című dalára, amely ugyan rendkívül népszerű oktatási anyag, ám rögtön
középszinten csap bele a klasszikus és a szólótechnikába.
Egyéni kérésre tehát ilyen és ehhez hasonló, klasszikus pengetési technikákkal
megszólaltatható dalok opcionálisan vehetők, illetve a módszertanba önálló
tanulmányi sorozatként beilleszthetők.
A dalt magas szintű igényességgel Joó Szilárd játszotta fel, aki
egyben a tolna.gitariskola.hu
dedikált oktatója. Ha megtetszett, bátran keressük őt Tolna megyében vagy online.
A klasszikus gitárstílus fő jellegzetességei közé tartozik, hogy a dal összes
szólamát, amely a legegyszerűbb megközelítésben…
-
dallam,
-
kíséret (akkordrész),
-
és basszus
...szólamokra bontható szét, megpróbálja egyetlen technikai pozíció köré felépíteni.
Ebből következően a stílus zenei alapegysége nem a skálák, hanem az akkordok lesznek. Emiatt az alábbiakban nem a dalhoz tartozó skálákat részletezem (amelyek egyébiránt szintén ott vannak), hanem a dalból kibontható akkordokat. Ezt általánosságban is megtehetjük klasszikus pengetéses tanulmányaink során: inkább akkordokat és akkordokhoz köthető konkrét pozíciókat keressünk a dalban, semmint a dalhoz tartozó skálákat.
C-dúr
Am
G
E
Forrás - Source - Guitar Techniques - 2000.06.